Körömdíszítés a stílusához igazodva

one step lakkzseléÉn mindent kicsit később próbálok ki mint az ismerőseim, hiszen így van időm meghallgatni a tapasztalatokat és leszűrni a tanulságot azzal kapcsolatban, hogy érdemes-e foglalkozni vele, illetve mik az előnyei, hátrányai. Így voltam a körömnyomdával is. mikor barátnőm megvette az első lemezeit tettem egy próbát a használatával, ám az nem hozta meg az általam elvárt sikert, egyáltalán nem lett jó annak ellenére, hogy többször is megpróbálkoztam aznap a nyomda használatával. Abban az időben neki sem ment elsőre a körömnyomda használata, mára azonban rájött, hogy mi a titok és megmutatta nekem is. Második találkozásom a körömnyomdával tehát alig egy hónapja megtörtént és a tanácsoknak köszönhetően azonnal csodás mintákat tudtam körmömre varázsolni. Hazaérve meg is rendeltem a zselelakk.hu webáruházból a körömnyomdát és annak érdekében, hogy sokáig szép legyen körmöm egy fényzselére és egy UV lámpára is szert tettem. Persze egyik minta sem marad egy hétnél tovább a körmömön, mert néhány nap alatt megunom és újat találok ki. Itt is böngészhetsz:www.zselelakk.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!