Ez engem soha nem tudott elbátortalanítani; ezért sem volt nehéz a főiskola mellett diákmunkát is végeznem. Muszáj volt, mert a szüleimnek be kellett segítenem, azért szerencsére csak pár hónapig és utána maradt az egész fizetésem a zsebemben, így kiköltözhettem a kollégiumból egy szép albérletbe Debrecenben. Egész jól kerestem, így maradt még minden másra is, bulizásra, ruhára és ételre is, meg persze a lányokra. Rájuk pedig egy csomó pénzt el lehet költeni, szóval kellett is dolgoznom érte eleget. Nagy baj nem volt, mert minden félévben más diákmunkát vállaltam el a www.muisz.hu oldalnak köszönhetően, mivel nem szeretek egy helyen lenni sokáig és azt hiszem nem is nekem való ez. Szóval, ha diákmunka akkor www.muisz.hu.
Egyéb kategória bejegyzései
Építőipari mérőműszerek már negyedszázada!
Talán kevesen tudják, de 1993 -ban a svájci Leica Geosystems mutatta be a világ első kézi lézeres távolságmérőjét Disto néven. Akkor ez a termék forradalmi volt a távolságmérés tekintetében, hiszen olyan mérések elvégzésére volt képes az eszköz, amelyekre előtte vagy két emberre volt szükség vagy csak több lépésből lehetett meghatározni egy távolságot. Mindezt már akkor milliméteres vagyis kivitelezési pontossággal tette. Az eltelt 25 év alatt természetesen mind méretében mind pedig technikai tudását tekintve is hatalmas fejlődéseken mentek keresztül a lézeres távolságmérőink. Rengeteg „világelső” megoldással büszkélkedünk, melyek a mai napig meghatározóak a lézeres távmérő piacon. Olyan komplex szoftveres és hardveres lehetőségeket kínálunk, melyek hatékonyságukkal lenyűgözik a felhasználókat. Keresse legújabb, legmodernebb építőipari mérőműszer kínálatunkat a muszerguru.hu webáruházban. Modernizálja az építőipari műszereket, ezzel időt, pénzt takarít meg!