Csodás tekintet műpilla nélkül!

szempilla lifting

szempilla lifting

A szem a lélek tükre, melyre a nők
különösen nagy hangsúlyt szeretnek fektetni. Ma már nemcsak
szempilla-göndörítőkkel és műszempillával érhető el a csábító
tekintet, hanem egy új eljárással, a szempillaliftinggel is látványos
eredmény érhető el. – Az 1D szálas műszempilla építése során a saját
pillákra építjük a műpillát. A liftingnél a saját pillát kezeljük
anyagokkal: göndörítő, fixálóval, ezt követően pedig hidratáló,
keratinos szerekkel ápoljuk. A műszempillával ellentétben épp a
hidratáló kezelésnek köszönhetően a liftingnél nem törnek vagy
roncsolódnak a pillák. A kozmetikai iparban eddig is létezett az
úgynevezett szempilladauer, ilyenkor azonban csak a szempillák végét
göndörítették, a liftingeljárás során egy szilikonsablonra vagy -padra
ragasztva a saját pillaszálakat a töveknél emelik meg, ezzel a
„nyitott szem” hatás elérve. Mint azt a szakember elmondta, a
szempillaliftinget azok is használhatják, akik a D pilla ragasztójára
allergiásak, vagy épp csak pihentetnék a műpilla után a sajátjukat,
ugyanakkor azt szeretné, hogy jobban látszódjanak a pilláik. Keresd
fel te is a https://satoczkibeakozmetikus.hu/ weboldalt jelentkezz be
bátran a szempilla liftingre is!

1 hónapja voltam kipróbálni ezt a szempilla lifting dolgot, kíváncsian vártam milyen lesz.

szempilla lfiting

szempilla lfiting

Még néhány hónapja mentem műszempillaépítésre modellnek, és ott mondta az oktató csajszi, hogy nekem egy lifting is elég lenne, mert igazából olyan hosszúak a pilláim, csak igazából semmi ívük nincsen, szóval nagyon vártam, hogy hogyan fognak kinézni a liftinggel. Maga a folyamat nem tartott sokáig, max fél órát lehettem bent a szalonban, addig is nagyon jót pihentem :D A kozmetikus csaj mindig mondta, hogy éppen mit ken fel, meg mi történik. Néhány anyag elég büdös, meg egy nagyon picit csípett is, de kibírható volt. Na de maga a pilláim a folyamat után. Igazából szeretném szeretni ezt a szempilla göndörítés dolgot, mert sokkal természetesebben néz ki, mintha szempillaspirált használnék. Az első 2 hétben még nem nagyon volt vele problémám, bár a a tusvonal meghúzásával kicsit bajban voltam (azzal még most is), mert olyan göndörek a pilláim, hogy mindenhol ott vannak, és nem nagyon férek hozzá a szemhéjamhoz. Na de még nem is ez a legnagyobb baj, hanem inkább az, hogy egy idő után a pilláim nagyon össze tudnak gabalyodni. Fésülöm őket én ezerrel, de napközben van hogy ki kell húzzak 1-2-t, mert egyszerűen tényleg önálló életet élnek, és belemegy a szemembe, és zavaró. Most már szépen lassan kezdenek lecserélődni! Szempilla liftinghez jelentkezz be a https://satoczkibeakozmetikus.hu weboldalon!